A Teleki Pál Érdeméremmel kitüntetett Széchenyi Kör
szívélyesen meghívja Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre
Dr. Bagó Tünde író, utazóblogger
HÁROM ÉS FÉL ORSZÁG ÉS EGY TÓ -
LÁTNIVALÓK ÉS TÖRTÉNETEK A BODENSEE RÉGIÓBÓL
vetített képes előadás
Kedves előadónk 1974-ben született Békés megyében. Tanulmányait az érettségit követően a nyíregyházi Tanárképző Főiskolán folytatta, ahol 1997-ben történelem tanári és művelődésszervező diplomát szerzett. Pályájat szülővárosában, Vésztőn kezdte, tanított, majd a Sinka István Művelődési Központ és Művészeti Iskola igazgatója és a Vésztői Újság főszerkesztője lett. Munkája mellett a Debreceni Egyetem jogi karán jogász végzettséget szerzett. 2003-ban feleségül ment dr. Szalai Krisztián orvoshoz, akivel Kaposváron telepedtek le. Ezt követően a Somogy Megyei Önkormányzat jogászaként dolgozott 2012-ig, amikor férjével Németországba költöztek. Több mint 15 éve ír utazásaikról blogot. Az Élet sója blog szerzőjeként adta ki 2017-ben lakóhelyéről, az általa Bodeni-tónak becézett régióról készült útikönyvet, amelyben Dél-Németország legnagyobb turisztikai régióját mutatta be a szomszédos osztrák és svájci tóparti látnivalókkal. Műve az egyetlen átfogó, magyar nyelvű útikönyv a Bodeni-tó vidékéről! Elsö regénye Ella háborúja címmel jelent meg 2023-ban, második regénye A lámpagyújtogató címmel most, 2025 májusában került kiadásra. Rendszeresen ír novellákat, amelyeket irodalmi lapokban és szerzői oldalán publikál.
Előadásában bemutatja a Boden(i)-tó régióját, az osztrák, svájci, német (bajor és baden-württembergi) és liechtensteini célpontokat, valamint kitér a helyi látnivalók történelmi vonatkozásaira, és a határok mindennapokra gyakorolt hatásaira is. Beszél a regényei hátterében meghúzódó, a környék történelmében gyökerező valós történetekről, valamint a művek keletkezésének, kutatásainak körülményeiről.
Az estét bevezeti: az előadó férje, egyben a
remek felvételek kivitelezője,
dr. Szalai Krisztián
Időpont és
helyszín: 2025. június 27-én, pénteken 19.00-kor
Magyar Katolikus
Misszió München, Oberföhringer Str. 40
Költséghozzájárulására
számítunk!
További időpontok
2025-ben: 09.26-10.31-11.28
Bankszámlánk: Ungarische und Siebenbürgenische Mission
und Sozialdienst e.V.
Commerzbank München, IBAN DE25 7004 0041 0670 7533 90
BIC COBADEFFXXX
Látogatók száma 2005
szeptember - 2019 március között: 10718
A látogatók száma 2020 január óta